- Oyaiho gozaimasu, Nanami-sama! – mi ez a hang? Olyan fáradt vagyok… még a szememet sincs erőm kinyitni. - Ébresztő, kész a haditerv! Öltözz, egyél, aztán nekivágunk álmokat beteljesíteni! – álmok. A vágyaim. Ja, igen, a vágyaim! Egyszer csak rengeteg emlékkép ugrik be a tegnapról. Hirtelen felülök és körbenézek. Álmos tekintetem Shiroyuméra téved, aki arra vár, hogy végre összeszedjem magam. De istenem olyan kínos ez az egész. - Kimennél... Míg elkészülök? – kérdezem meg halkan.
- Ano..-  Elereszt egy bocsánatkérő mosolyt. Ha valami, akkor ez a mosoly nagyon is megmaradt a tegnapról. - Természetesen. – mondja, majd kimegy az ablakon. Jézusom az ablakon! Rémületemben felsikoltok és aggódva az ablak felé pillantok. - Nyugi, semmi bajom. A kertben leszek, ha kész vagy, ott megtalálsz. – hogy - hogy semmi baja? Hiszen majdnem fejest ugrott a földre. Remélem tényleg nem történt komoly baja.

Felkelek, rendbe teszem, az ágyamat majd bemegyek a fürdőszobába. Olyan furcsa ez az egész. Minden olyan gyorsan történt… nem tudom, hogy biztosan akarom én ezt az egészet. Mi lesz, ha a mai nap balul sül el? Mi lesz, ha történik valami… nehéz bevallani magamnak, de én annyira félek a csalódástól.

Pár perc múlva kijövök a fürdőből és felöltözöm. A mai nap is derűsnek ígérkezik, ezért most sem öltök magamra olyan meleg ruhát.

Kifésülöm hosszú hajamat, majd még bíbelődöm pár percet a tükör előtt.

Mindent összeszámítva egész hamar elkészültem.

* * *

- Az első feladatunk beszerezni némi normális ruhát neked és nekem – szól Shiroyume, de a gondolataim kicsit másfelé járnak. Itt a városban annyi minden van. Csak keveset járok errefelé… hiába élek itt még mindig új ez az egész. - Valami olyanra van szükség, amely egyszerre szexi és tükrözi mégis az egyéniséged, mert csak akkor fogod jól érezni magad benne, és csak akkor fog igazán jól állni. – felkapom a fejem a szexi szóra és egy kicsit zavarba is jövök. Olyan ez, mintha radikálisan át kellene változnom. Új ruhák meg minden… de én ezt nem nagyon szeretném és anyagilag is elég megterhelő. Jobb, ha ezt el is mondom.    
- De nekem nincs igazán pénzem... – kezdem is el, de a végéhez már nem tudok eljutni.
- Én állom – egyszer csak a semmiből rengeteg bankó terem Shiroyume kezében. Ámulatba ejtő ez a fiú. Hogyan tud ilyesmiket csinálni?

 

Rövid párbeszédünk után a vásárlás el is kezdődött. Shiroyume akár egy szakember úgy kezelte a dolgot. Minden 2. boltba bementünk és ruhák hadait kellett felpróbálnom. Voltak köztük igazán gyönyörű darabok is, bár néha ezt Shiroyume nem így látta, ezért a boltban kellett hagynunk őket. Megállás nélkül csak póló, blúz, szoknya, nadrág és kiegészítők. Stylistom kegyetlen magabiztossággal próbáltatta velem a ruhákat. Nem mindig értettünk egyet, de az esetek többségében sikerült kompromisszumot kötnünk. Az utolsó fél órában már mindegy volt mi kerül, rám csak legyen vége ennek az egésznek.

Mikor velem végre végeztünk Shiroyume következett. Szívesen pihentem volna, de a nagy rohanásban erre nem igazán volt alkalom és szólni se nagyon mertem. Nem szeretnék gyengének tűnni a szemében. Amikor partnerem próbált rajta minden ruha olyan remekül festett. Mint aki egy divatlapból lépett elő. Bármit is vett fel olyan gyönyörű volt. Szinte minden nő, de még az eladó is őt bámulta. Legbelül büszkeség töltött el, hogy egy ilyes valaki mellett lehetek.

Shiroyume épp újabb ruhát nézett magán a tükörben mikor halkan felszisszent és bal karjához kapott. Hiába nem mutatta az arcát én láttam rajta, hogy nagyon fáj neki. Felpattantam a székről és a szívem gyorsabban kezdett dobogni. Odarohantam hozzá és kezeimet óvatosan a vállára helyeztem.
- Shiroyume-san! – szólók aggódóan és arcát fürkészem.  
- Jól vagyok – mosolya annyira keserédes. - Csak begörcsölt a kezem – az nem szokott ennyire fájni. Miért nem mondja el nekem? Pedig valamilyen szinten társak vagyunk… barátok. Lehetséges, hogy nem bízik meg bennem annyira, mint én benne? Érzem, ahogy a gyomrom összeszorul. Szeretném, ha elmondaná, de nincs szívem faggatni őt. Lehetséges, hogy tényleg nem szeretne beszélni róla. Aggódom miatta.  

-         Fizetünk - szólal meg Shiroyume azon a bársonyos hangján majd egy elég szép összeg otthagyásával kilépünk az üzletből. Kicsit még mindig kellemetlenül érzem magam, hogy ő vette meg minden ruhámat nem is beszélve arról, hogy az összeset ő hozza a fájós karjával. Hiába próbálnék segíteni neki, nem engedi. Egy igazi úriember.
Tovább sétálunk az üzletsorokon, majd orromat kellemes étel illat csapja meg. Már nagyon éhes vagyok. Szemeim majd kiesnek úgy bámulom az éttermet. 
- Gyere, veszek neked valamit enni, nehogy összeesel nekem a végén!
Bólintok, majd bemegyünk. Igen hangulatos kis hely. Nincsenek sokan. Miután nagy nehezen sikerült rendelnem elindulnánk leülni, de egy pillanatra ismét megállok. - Te nem eszel, Shiroyume-san? – nem válaszol, csak félrebiccenti a fejét és elvisz egy félre eső kis asztalhoz. Igazán meghitt… valahogy külön esik a többitől. - Kedves figyelmességed, de bár emberi alakot öltöttem, nincs szükségem olyan alapvető dolgokra, mint az evés vagy az alvás. Igazából, ha ennék az ételeitekből, valószínűleg rosszul lennék. – milyen udvariasan fogalmaz. De az, hogy lehet, hogy rosszul lesz? Hiszen tegnap olyan hamar megette a vacsorát. Még meg is dicsérte.
- De tegnap... – kezdem el sejtelmesen, nagyon kíváncsi vagyok mit fog mondani.
- Az maradjon az én titkom – hát nem mondja el... Sebaj, egyszer úgy is megtudom tőle. Egyszer biztosan.  - Na de mivel volt egy egész éjszakám, sok mindent összeírtam, amivel előmozdíthatjuk a "virágzást". - A külsőségek egy része megvolt, holnapra marad egy kis wellness, hogy felfrissülj és ellazulj, azaz: fodrász, manikűrös, kozmetikus és a végére a jutalommasszőr. Aztán indulhat a móka része, ugyanis a kutatásaim szerint, bár logikus, de ki tudja, mennyit változott a világ, belevetjük magunkat a kulturált szórakozás színtereibe. Annál jobb, minél több szegmenset zongorázunk végig, annál több a lehetőségünk, hogy rábukkanjunk Mr. Szerelemre. De hogy egyszerűbb legyen a kutatás: mi tartasz fontosnak egy férfi külsejében, belső tulajdonságaiban, milyen képességekkel rendelkezzen? Egyszóval definiálnod kellene a paramétereit egy általad elképzelt ideális férfinek. – egy darabig csak meredtem magam elé. Annyi mindent mondott, hogy elég sok idő volt, míg felfogtam, hogy mibe is csöppentem bele.

-         Először is… wellness. Shiroyume-san én igazán… szóval azért nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok? Már annyi mindent tettél értem. Megvettél nekem egy hadseregre való ruhát, amiket ráadásképpen te cipeltél egész álló nap. Órákon keresztül a fájós kezeddel. Én igazán nem kívánok ennyi figyelmességet. De tényleg. – mondom halkan, de nem tudok Shiroyuméra pillantani. Nem szeretném megbántani ezzel, de tényleg már annyi mindent tett.

-         Nanami, én csak is kizárólag azért vagyok itt, hogy a te vágyaidat teljesíthessem be, mindegy milyen áron. Itt rólad van szó nem rólam. Ne aggódj miattam, a kezemmel minden a legnagyobb rendben. Tényleg csak begörcsölt. Szeretném, ha boldog lennél és ebben csak én tudok segíteni. Kérlek… - szól, és újra előveszi a már jól ismert kedves mosolyt. Hosszú ujjaival elfordítja arcom és tekintetem megint csak az ő szemeibe mélyed. Most látom benne a magabiztosságot és, hogy kicsit türelmetlen. Valóban nem mondhatok ellent… - Szóval mesélj csak milyen is a férfi, akire igazán vágysz… - mondja, majd elveszi hideg kezeit az arcomról.

-         Hát, igazából… - kezdem el és gyorsan összeszedem a gondolataim. Most hirtelen olyan felszabadultnak érzem magam. Mintha valamilyen „nyugtató hullám” söpört volna végig rajtam. – Ami a külsejét illeti, ne legyen sokkal magasabb nálam. Tudod, én elég alacsony vagyok, és nem szeretném, ha a pasi nálam sokkal magasabb lenne. Kb. olyan magas, mint te, vagy egy kicsit magasabb. Ne legyen nagyon feltűnő a külseje… ezt arra értem, hogy ne legyen nagyon extravagáns frizurája és öltözködése. Legyen határozott és magabiztos, ha döntés előtt ál… szóval ebben egy kicsit se hasonlítson rám… - nevetem el magam, majd Shiroyumére pillantok, aki buzgón jegyzetel. Bizonyára azt, amit mondok… milyen aranyos. -  Szeresse a természetet minden formában és az állatokat és növényeket se vesse meg… nem kell, hogy odáig legyen értük, mint én, nekem az is elég, ha nem utálja őket. Néha hívjon el engem vacsorázni, vagy egy teára… nem várom el, hogy én legyek neki az első. Csak figyeljen oda rám és önzetlenül szeressen. Én csak ennyit szeretnék. – mondom, majd veszek egy mély levegőt. Elég ritkán beszélek ennyit egy huzamban. Nem is tudom mikor beszélgettem valakivel utoljára ennyire felszabadultan. 
Közben megérkezik a rendelésem. Végre, már annyira éhes voltam. Imádom a spagettit. Hozzá is kezdek, de csak lassan, mert elég forró.

-         Értem. Egyébként jó étvágyat. Remélem finom. – mondja, majd újra elmosolyodik. A bal kezére pillantok, ami biztosan fáj, mert a jobb kezével nagyon takargatja. -  Nincsenek valami nagy elvárásaid annyi szent. – tart egy kis szünetet és elteszi a noteszát – Épp ezért lesz ez egy kicsit nehéz. Tudod, a mai világban kicsit mások az emberek. Nem mintha én a mostani korból jöttem volna, de tényleg elég mások. Kicsit olyan vagy, mintha te sem ebből a korból jöttél volna. Manapság nincsenek ennyire szerény emberek. – neveti el magát halkan. Kicsit elpirulok, majd tovább eszem. Annyira éhes vagyok, hogy csak az elém rakott étel jár az eszemben. Viszonylag elég hamar meg is eszem. Nagyon jól lakok vele.

-         Ha befejezted akár indulhatunk is. Szeretnél még megnézni valamit a városban? – felállunk, majd kimegyünk az étteremből.

-         I… nem. Azt hiszem ez a nap nekem elég fárasztó volt. – mosolygok, majd a napra pillantok, ami igen csak lemenőben van.

-         Biztos nem? Szívesen megnézek bármit, ha szeretnéd. – pillant rám fürkésző tekintetével, de nem szólok semmit. Csak bólintok egyet. Valójában szerettem volna még lemenni a folyópartra, de Shiroyume biztosan kimerült. Hiába mondja, hogy nincs szüksége alvásra… azért pihennie neki is kell.

Hazafelé csendben megyünk egymás mellett. Néha váltunk egy-egy szót, de csak az időjárásról és, hogy mit fogunk csinálni holnap.

Huhh holnap. Ha belegondolok, hogy Shiroyuménak tényleg sikerült rábeszélnie erre az egészre… hihetetlen. Egy wellness nap. Nem mintha nem élvezném majd, de azért még is csak furcsa, hogy én elmegyek egy ilyen helyre, ráadásképp nem egyedül, hanem egy túlvilági lénnyel. Azért ez nem mindennapos dolog.

***

Miután hazaértünk és lepakoltuk a megvásárolt holmikat kimegyek a hátsó kertbe, hogy megnézzem a nagyit.

Miközben haladok, a konyhán keresztül meglátok egy kis sárga cetlit az asztalon.

Kedves Nananmi!

Ma a nénikédnél töltöm az éjszakát, mert

Elég rosszul érzi magát. Vacsora a hűtőben.

Légy jó.

Hát ez remek. Nem is mondta, hogy elmegy. Nem mintha zavarna… néha jól jön az egyedüllét.

Tekintetem a semmibe mered és eszembe jut, hogy ma még nem is voltam a virágaimnál. Teljesen elfeledkeztem róluk! Gyorsan hátat fordítok és hirtelen Shiroyuméba ütközök.

-         Jaj, ne haragudj! Nagyon fájt? – kérdezem és szemeim rögtön a kezére tévednek.

-         Nem dehogy. Én voltam a figyelmetlen. Bocsáss meg.

-         Ugyan… öhm. Kérhetnék valamit? – kérdezem kicsit félve.  

-         Nyugodtan. Bátran kérj amit szeretnél, nem kell idegesnek lenned.

-         Magamra hagynál egy kicsit? Csak egy negyed órára… szeretnék egy kicsit egyedül lenni. – mondom kisebb nagyobb szünetekkel. Ha meglátja, hogy a növényeimmel beszélgetek teljesen hülyének fog nézni.

-         Persze. Hát hogyne. De nem történt semmi ugye? – kérdezi kíváncsiskodva. Erre csak megrázom a fejem és kirohanok a kertbe. Olyan ideges lettem… már biztosan nagyon szomjasak. Kicsit túlreagálom ezt az egészet, tudom nagyon jól, de nekem ők olyanok, mintha a testvéreim lennének.

Kiérek, a kertbe majd megsimítom az egyik liliomomat. Lecsukom a szemem és hallgatom, hogy miket mondanak. Elmosolyodom… ez az érzés mindig megnyugtat.

-         Milyen új virág? – kérdezem, majd hirtelen észreveszek egy feketés virágot. Milyen csodálatosan szép. Olyan szomorúnak tűnik. Olyan magányosnak és elhagyatottnak. De, hogy került ide? Nem úgy néz ki, mint egy gyomnövény. Újra hallgatom a virágaimat.

-         Áhh, értem. Biztosan ő ültette el. Ez kedves tőle… - mosolygok újra, hiszen a virágaim azt mondják egy férfi ültette ide. Biztosan Shiroyume ültette ide.

Pár percig még társalgok és elmesélem az egész napom, majd bemegyek a házba és szemeimmel Shiroyumét keresem. Hol lehet? Körülnézek a házban, de sehol sem látom.

Előre megyek a teraszra és meglátom ruhájának ujját. Innen biztosan nem hallott meg engem.. odasétálok hozzá és leülök mellé. Rám pillant és én látom, a szemeiben a keserűséget hiába próbálja titkolni.

-         Shiroyume-san. Tudod, én, nem ismerlek téged annyira. – tekintetem a lemenő napot pásztázza. – De azt látom, hogy valami nagyon fáj neked. Üvölt rólad… azt szeretném, ha tudnád, hogy nekem bármit bármikor elmondhatsz! Ha valami én itt vagyok neked és elmondhatod. – fordítom arcomat Shiroyume felé és rá mosolygok. Ő nem néz, vissza rám tekintetet csak mered a távolba.

-         Nanami…- kezdi el, de hirtelen megáll. Biztosan nem tudja, mit mondjon… lehet, csak én vagyok ennyire aggódó és tényleg csak a keze fáj? Nem tudom…