Lehetséges, hogy én reagáltam volna ennyire túl? Igaz, hogy jobban aggódom, mint kellene, de…

- Figyelj – halkan szakítja meg gondolataimat, majd óvatosan elhúz egy félreesőbb helyre. Bal karját mutatja, ami teljesen átlátszó! Hirtelen megrémülök. Ez olyan, mintha egy kísértet lenne. Érzem, hogy kicsit elsápadok és szemeim kikerekednek. Miért ilyen a keze? Lágyan megsimogatja az arcomat, mire én megborzongok.  

- Amikor egy démon alakot ölt, megbontja létezése természetes állapotát, és materializálódik. Nem egyszerű, és sokszor kellemetlen folyamat. Nem olyan egyszerű, mint azt gondolnátok. S amikor valaki már régóta nem öltött testet, egyszerűen kijön a gyakorlatból, ennyi az egész. Amikor másra is használom az erőm, nem mindig tudom megosztani a figyelmem, de hogy ne leplezhessenek le, fájdalommal jelez a felépített test, így újra nekikezdhetek a koncentrációnak – szóval ezért fáj neki. Kicsit megnyugszom, bár még mindig feszültebb maradok a kelleténél. Még soha nem láttam ilyet. Egész eddig Shiroyumét egy embernek tartottam. Egy olyan embernek, aki húsvér és segít nekem. Eddig úgy kezeltem, mintha olyan lenne, mint bárki más. Kicsit nyugtalanító, hogy egyszerűen áttetsző lett akár egy fátyol.

- Semmi gond, majd belejövök – mosolyog bátran és magabiztosan. Szeretném elhinni, hogy jól van, de olyan nehéz így, hogy bármikor köddé válhat.

- De térjünk is vissza a feladatra. Rövid elemzés és válasz is egyben a burkoltan megfogalmazott kérdésedre: a fiú alapvetően potenciálisan barátnőt összeszedni jött ide, ez látszott rajta, hiszen folyamatosan pásztázta a termet, míg ki nem választott. Már az nagy hátrány volt, hogy nem vetted észre, hogy figyelnek, de ez még megfordítható hátrány, mert egy jó szó, egy jó helyen elsütött mondat, és máris közlöd nonverbálisan is a veled szemben állóval, nem vagy könnyű eset, nem lehet átvágni, és már az nagy kegy, hogy egyáltalán szóra méltattad. Másrészt, az arcodra ült egyértelműen, hogy zavarban vagy, ettől nyeregben kezdte érezni magát, és többé nem tartott egyenlő rangú zsákmánynak, csupán egy könnyen rászedhető; bocsánat a kifejezésért; de naiv, megdugható libának – megdugható liba? Eleinte meglepődöm, sőt egy kicsit rosszul is esik. De ha jobban belegondolok, teljesen igaza van. Minden egyes szava csak azt mutatja, hogy elég rendesen elszúrtam és még van mit tanulnom. Hát igen… - Ha valóban magabiztos férfit szeretnél, aki magad miatt szeret, akkor úgy kell eladnod a saját tulajdonságaid, hogy azok számára vonzóak legyenek. Nagyon cuki tud lenni, ha a lányka zavarban van, könnyen elpirul, de mindig és minden körülmények között a helyén kell lennie a fejednek, és ha arról van szó, jelezned kell egyértelműen a partnerednek, ez most nem jött be, ez nem volt szimpatikus, és jobb, ha befejezed, mert faképnél hagylak. Nem kell feltétlenül szóban, megfelel nonverbális jelekkel is. Ahogy ugyanúgy kifejezheted, ha valami szimpatikus benne. Egy a lényeg, éreznie kell, hogy te határozottan létezel, és ha akar valamit, azért keményen meg kell majd dolgoznia. – Shiroyume minden egyes szavát kétszer is átismétlem magamban. Nagyjából értem is, hogy mire gondol, bár nekem ez még nehéznek hangzik, de mindenesetre tudom, hogy minél többször próbálkozom annál jobb lesz.

- Szemléltetem, mire gondolok – mondja, majd diszkréten rámutat egy lányra. Odanézek és látom, hogy már csak a kisugárzása is olyan buja és magabiztos. Kicsit féltékeny is leszek, bár nem szeretnék olyan lenni, mint ő. Az a lány túlságosan is egoistának tűnik. Olyan műnek. Talán Shiroyume pont ezért spécizte ki őt.  - Először megpróbálom meghódítani, mint valami gyámoltalan lúzer, akinek rengeteg pénze van, csak tehetsége nincs. Te csak osonj közelebb, mint semleges vendég, aki éppen arra járt, mert szomjas. - Bólintok, mire Shiroyume elindul a lány felé. Kíváncsi vagyok, hogy ő hogyan csinálja. Végre láthatom őt gyakorlatban is. Én elindulok az egyik oszlop felé és nekidőlök. Látom, hogy pár székkel odébb már le is ült. Olyan gyámoltalan kisugárzása van. Egyszer csak szemeivel jelzi, hogy menjek közelebb. De miért, hiszen innen is jól látok. Na, mindegy, úgy teszek, ahogy szeretné. Közelebb megyek, majd leülök kicsit arrébb. Még mindig Shiroyumét pásztázom, aki látszólag elpirult. Milyen aranyos így az arca. A szám elé teszem a kezem, majd halkan elnevetem magam.  

- Elnézést... meghívhatnám... valamire? – mondja alig hallható hangon. Kicsit olyan, mintha magamat látnám.  

- Bocsi, hozzám beszélsz? – milyen arrogáns ez a lány.  

- Uhum... – még sosem hallottam ilyen bizonytalan hangon beszélni. Mindig olyan magabiztos, most pedig olyan, mintha tényleg nem is ő lenne. - Csatlakozhat... a barátnőd is... ha úgy kényelmesebb... mármint... szóval ő is kérhet bármit... Tényleg mindegy, van pénzem elég...  – látom, ahogy a lányok összenéznek, majd elmosolyodnak. Hát persze. A mai világban a pénz nagyúr.

A percek lassan telnek és én csak feszült figyelemmel követem végig az eseményeket. A két lány jó alaposan kifosztotta őt. És ez által tényleg ki is használta. Én nem lennék képes ilyenre. Shiroyume tényleg nagyon jól alakítja a „lúzert” akivel biztosan engem akar szemléltetni.

- Ano... Isabelle... máskor is... elhívhatom.. esetleg... randira – randira? Ezek után biztosan elmegy vele, hisz tudja, hogy van pénze.

- Aranyos vagy, de sajnos nem vagy az esetem, de lehetünk barátok. – vagy még sem. Pedig azt hittem, hogy egyből ugrik majd a dologra.

- Aham... – úgy tűnik vége a színjátéknak. Én is felállok, majd némán az oszlophoz sétálunk.  

- Látod, ki lettem kosarazva – megvonja vállát. Olyan, mintha ez a dolog egyáltalán nem érdekelné.

- Nem is tudtam, hogy képes vagy elpirulni, nagyon jól áll – nem bírtam ki, hogy ezt ne említsem meg, hisz tényleg nagyon aranyos volt. Shiroyume csak kifejezéstelen arccal rám néz mire akaratlanul is nevetni kezdek.

- Örülök, hogy jól szórakozol.... – keresztbe teszi karjait, majd újra megszólal - Most tulajdonképp magadon nevetsz, abszolút tőled merítettem ihletet – kinyújtja a nyelvét. Hát tényleg rólam vett mintát. Ez elég lehangoló, de bármennyire is az még most is szélesen vigyorgok. Még mindig az - az elpirult arc jár a fejemben. Olyan cuki volt.

- Na, figyelj, most jön a nagymenő stílus! – hirtelen egy bongyor hajú és zöld szemű férfi terem előttem. Úgy tűnik Shiroyume még mindig hatalmas meglepetéseket tud okozni nekem. - nem adok magamnak tíz percet, és a telefonszámával jövök vissza, csak figyelj. Jah, és most tök csóró leszek, de határozott. – Most olyan sármosnak tűnik. Nem az a bizonytalan fiú, akit az előbb eljátszott, hanem egy kész macsó.
Elindul az előző két nőhöz. Még a járása sem ugyan az, mint ami az előbb volt. Odatámaszkodik a pultra, majd megint leszólítja a két nőt.

- Üdv, hölgyeim, hogy lehet, hogy két ilyen szépség itt árválkodik egyedül? – szól azzal a varázslatos mosollyal, amit már megszoktam tőle. Most teljesen máshogy viselkedik. Folyamatosan ontja a bókokat a lányoknak, akik kacagnak és majd, hogy nem felfalják őt a szemükkel. Igaz, ami igaz tényleg jól néz ki, de az eredetihez nem fér kétség. Néhány perccel később már hallom a búcsúzó szavakat. Ez gyors volt. Már is megszerezte a két célszemély telefonszámát. Ügyes. Tényleg van mit bepótolnom. Épp elindulnék Shiroyume felé mikor az egyik megcsókolja. Villámgyors sebességgel megtorpanok és érzem, hogy fájdalom kezd el szétszaggatni. De miért? Hiszen ez csak egy színjáték volt. Akkor miért fáj? Miért ilyen kellemetlen érzés?  

- Jól vagy? – kérdezem, mint akit egyáltalán nem lepett meg a dolog. Sőt el is rejtem ezt az érzést, bár lehet, hogy egy hangyányit még is csak hallatszik.

- Áhh, hányinger, mint egy csiga – mondja, majd előrukkol a két telefonszámmal.  - Viszont a magabiztosság gyümölcsöző, simán felszedhettem volna bármelyiküket, ha igazán akarom. Azt hiszem, bebizonyítottam, hogy érdemes lenne összeszedned magad egy közepes szintre, hogy ne járj úgy, mint az előbb.  Mindegy, a lényeg, hogy ez a környezet nem a te közeged, itt nem találunk majd értelmes jelöltet – igaza lehet. És nem is nagyon szeretnék ide többet visszajönni.

Bár azért a mai napot szeretném kiélvezni, ha már itt, vagyunk. Nagy könyörgés ellenében sikerül rábeszélnem Shiroyumét, hogy maradjunk még és élvezzük ki a maradék néhány órát, ami még hátra van. Kicsit furcsa volt, mert némelyik dolgot egyáltalán nem ismerte. Eleinte ellenkezett, de még is mindent kipróbált. Bár azért sokat kellett unszolnom. A szaunát és a gőzfürdőt nagyon szeretem. Főleg az infra szaunát. Az kellően meleg és csendes. A gőzfürdőt igaz annyira nem, mert ott nehezen kapok levegőt, de pár perc erejéig az is nagyon kellemes. Bár nem mindenki van ezen a véleményen. Shiroyuménak nem nagyon tetszett egyik sem, mondván nem érti, minek van rá szükség, de még is mindenhova eljött velem. Mikor az élményfürdő részleghez értünk az már mind a kettőnknek nagyon tetszett. Még a páros csúszdára is felmentünk. Sikoltozva jöttünk le és a végén nagyot borultunk. Óriási volt! Olyan jó érzés, hogy végre volt kivel szórakoznom egy kicsit. Ez a nap örökre megmarad bennem az biztos.

* * *

Annyira felvillanyozódtam, hogy minden egyes dolgot, ami eszembe jut, elmondok neki. Főleg a csúszdáról mesélek és ugyan azt legalább ezerszer elismételem, hogy mennyire jó volt és, hogy nagyon köszönöm. Ő csak csendesen hallgat engem. Biztosan kimerült és elfáradt, úgyhogy a végére kicsit lejjebb veszem a hangerőt, ha bár még így is rengetek a mondanivalóm. Mikor hazaérünk, bekísér, majd elbúcsúzik. Biztosan elmegy lepihenni. Sosem tudom, hogy hova és merre, de biztosan nem megy messzire.
Én bepakolom a vizes ruháinkat a mosógépbe. Elég klórosak lettek, rájuk fér egy kis tisztítás. Miközben jár a gép, lezuhanyozom, majd eszek pár falatot.
Már elég késő van így átveszem a hálóingemet. Lefekszem az ágyba, de nem tudok elaludni, annyira izgatott vagyok. Forgolódóm, majd eszembe jut egy remek ötlet. Naplót fogok írni. Igen! Ezeket a dolgokat meg kell örökítenem, hogy máskor is emlékezzem rájuk. Leülök az íróasztalomhoz és neki is állok.

Bő egy órán keresztül csak írok. Leírom, hogy milyen volt az első igazi beszélhetésem egy ismeretlen férfivel, amit természeten elszúrtam, hogy Shiroyume hogyan alakította a lúzer és a macsó szerepet… persze a csók sem maradhat ki. Arról írtok a legtöbbet… Ez a majdnem másfél óra épp elég volt… végre elfog az álom. Most már ténylegesen lefekszem. A holnap is biztosan legalább ilyen élmény dús lesz. 

 
* * *

Hétfő reggel van. Az órám akár egy rozzant fazék úgy csörömpöl. Elég kellemetlen erre a hangra felkelni, de legalább esély sincs rá, hogy visszaaludjak. Feltápászkodom, majd a szokásos reggeli szükségletimhez kezdek hozzá. Zuhanyzás, öltözés, reggelizést stb.
Shiroyume is benéz hozzám és elmondja a mai programot. Színházba megyünk. Nagyon szeretem a színházat! Habár nem a tömeg sűrűjében, hanem az egyik páholyból, de ahogy őt ismerem elég sok az esély rá, hogy ezt a darabot a koránt sem egy félreeső zugban fogom megnézni. Ezért annyira nem várom, de még is felpezsdít a dolog.

Lassan beérek a munkahelyemre. Szeretek ápolónőként dolgozni, még ha ez egy rövid ideig is tart. Időm nagy részét a gyerekeknél töltöm. Nagyon szeretem őket egytől egyig. Egy részük súlyos beteg és még a 30-at sem éri meg, ezért mindig arra ösztönzöm őket, hogy a jelennek éljenek. Sokat beszéltem nekik Shiroyuméról is… bár ez inkább a lányokat érdekeltem. A kollégáim is rendkívül kedvesek. Yumiko, akivel általában mindig egy műszakban dolgozom most is kínos kérdésekkel halmoz el.

-         Nana-chan nem láttalak egész hétvégén… mondd, csak mi van veled? Mindig bejössz ide még akkor is, ha épp nem dolgozol. A nagymamáddal találkoztam és azt mondta egy fiú van a dologban… - jajj ez a sejtelmes hang. Tudtam, hogy valakitől előbb utóbb úgy is megtudja

-         Oh, ő csak egy régi ismerősöm, aki átutazóban van.. – zavartan mosolygok, bár próbálok nagyon, de nagyon magabiztos lenni. – Nem Olyan fiú, akire te gondolsz Yu-chan. Csak egy barát. – hangom kicsit megremeg az utolsó szavaknál, de Yumiko arcáról leolvasom, hogy elhiszi a dolgot.

-         Értem. Minden esetre mutass be neki! Munkatársaknál így illik nem? – kérdi, majd kacsint egyet és elmegy. Yu igazi energiabomba. Nagyon kedvelem. Egymás ellentétei vagyunk… bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást.   

A nap további része csendesen telik. 2-3 sürgős eset van csak, amiket hamar ellátunk. Picit tartok az estétől, ezért lassan sétálok haza a városból. Jól megnézek, minden kirakatot kicsit húzom az időt. Most érzem azt, hogy kezdek izgulni.   

***

Hazaérve már várt rám a kikészített csinos ruhám, amit a vásárlás napján vettünk. Igazán csodás darab. Rendbe szedtem magam, majd átöltöztem. A szoknyám és a felsőm remekül passzolt egymáshoz. Az anyag olyan lágy akár a selyem. A kiegészítőim sötétzöldek és feketék, nagyon jól mennek a ruhámhoz.  Shiroyume is fantasztikusan nézett ki… azért legbelül úgy érezem, elbújhatnék mögötte.
Mikor beléptünk a színházba rengeteg szempár vizslatott minket. Nem vagyok hozzá szokva, hogy valaki ennyire felfigyeljen rám, de Shiroyume kellőképpen bátorított és erős jellemként vonult végig velem a térségben. Kezdtem jól érezni magam a bőrömben. Ez erőt adott nekem.

Oly annyira erőt adott, hogy amikor a fellépőkhöz mentünk aláírást kérni el tudtam csevegni velük. Nem éreztem annyi feszültséget és zavartságot magamban. Úgy éreztem magam, mint egy rendes nő, akinek van miről beszélnie. 

Miután megvolt a jegy elindultunk a helyeink felé. Vártam, hogy a balkon felé indulunk, de ahogy sejtettem ez nem következett be. A 3. sorba ráadásul középre volt jegyünk. Tele emberekkel. Vettem egy mély levegőt és próbáltam lehiggadni. Eleinte kicsit reszkettem, de mikor a darab elkezdődött ez el is múlt. Teljesen lekötötte a figyelmem ez a romantikus dráma. Egyszer csak a hős szerelmest játszó férfi – akinek igazán szép kézírása van… ugyan is az aláírása csupa gyöngybetű volt- lejött színpadról, mondván itt az ideje, hogy elmondja, mit érez szíve választottja iránt. Láttam, hogy felénk tart, de biztos voltam benne, hogy nincs az-az isten, hogy pont ide jöjjön. Pár másodperc múlva azonban elém térdelt le. Éreztem, hogy elpirulok, de Shiroyume megveregette a vállam és csak kacsintott egyet, ezzel jelezvén, hogy most itt az ideje annak, hogy bátor legyek!  

-         Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy Te is akartad volna. De amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk tenni semmit az ellen, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére, és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre. Az én számomra az ilyen szerelem egyszer adatik meg az életben, ezért vésődött minden pillanata egyformán az emlékezetembe, s ezért nem feledem soha egyetlen másodpercét sem. – milyen gyönyörű monológ. Ez a férfi annyira átérzi a szerelmet, mintha most valóban szerelmes is lenne. Igaz ő egy színész, de még is annyira… más. Ahogy rám néz azokkal a szemekkel, ahogy beszél…

-         Később majd megpróbálom, hogy elmondjam neked, mennyire szeretlek. De most csak érezni tudom. Érezni és most szavakat nem is keresek rá, mert eme felemelő érzelmet nincs szó, ami kifejezhetné… - egyszer csak a férfi keze megfogja az enyémet és a szívéhez emeli. Milyen forró a tenyere. Csak egy pillanatra körül nézek, de látom, hogy az emberek tekintete újra csak minket néz.

-         A szívem csordultig telik az örömmel, hogy ezt hallom. – milyen meleg a mosolya. Árad belőle a szeretet. – Izgatottan várom a következő… találkozásunkat – elengedi, a kezem majd lassan hátrál vissza a színpadra.

Az előadás tovább folytatódik, bár a téren hallani lehet innen-onnan a sutyorgást. A színészek továbbra is csodásan játszanak, és maga a szöveg is fenomenálisan szép. Annyira örülök, hogy most itt lehetek.
Pár perc múlva csengők szólalnak meg. Vége az első felvonásnak. Elnyújtózok, de egyikünk sem áll fel a székéből. Nagy zsivaj lesz, és az emberek elkezdenek kiözönleni a színház teremből.  

-         Micsoda színészi előadás volt. Lenyűgöző. Azt hittem először nem nagyon fogsz tudni megszólalni. Büszke vagyok rád, ez már haladás. Szép haladás. – pillant felém Shiroyume és szívélyes mosolyát veszi elő. A hangja most olyan közömbös.

-         Köszönöm. Igazából én is azt hittem, hogy egy hang sem jön ki a torkomon, de aztán még is csak sikerült. Bár ez az alakítás messze van a jótól. Csak eszembe jutott… azt hiszem olvastam valahol és kicsit átköltöttem. – mondom halkan. – Tudod, ez a férfi olyan kedvesnek tűnik. Nézd csak meg… árad belőle a barátságosság.

-         Hát azért ez is ott van, hogy ő egy színész. Most épp ezt az arcát mutatja, nem tudhatjuk, hogy milyen az igazi.

-         Ebben van valami. De… megtetszett. Jobban mondva megfogott ez a személyisége.

-         Ez azt jelenti, hogy el tudnál képzelni vele egy napot? Egy randit? – felkapom a fejem erre a mondatra. Elgondolkodom.

-         Lehet, hogy megint csak a naivitásom és a gyerekes mivoltom beszél belőlem, de… igen. El tudnám képzelni. De ő és én nem egy körökben forgunk. Ő az elitbe tartozik, én pedig egy egyszerű városi lány vagyok, aki szereti a színházat.

-         Nanami… - sóhajt egyet – A szerelmet nem lehet ilyen ostobaságokkal befolyásolni. Legyen szó bárkiről. Nem akadályozhatod meg, hogy bele szeress egy grófba vagy akár egy hercegbe. És ő sem tudja elfojtani az érzéseit, ha egyszer beleszeretett egy cselédlányba vagy bármilyen rangtalan emberbe. Persze a jelenlegi helyzet nem jelenti azt, hogy ő most beléd szeretett. – most is, mint oly sok alkalommal nagyon szépen fogalmaz.

-         Mondd csak… lehet hozzád egy bizarr kérdésem? – kérdezem meg kicsit félve.

-         Miért ne lehetne? Ezt mát megbeszéltük. Te vagy az, aki nekem parancsol. – hát persze. Az „úrnő”.

-         De én úgy gondolom, hogy most egyenrangú személyek vagyunk. Semmi úrnő és szolga. Ez olyan rossz… én nem tekintek rád úgy, mint egy szolgára… nem tudnék – folytatnám a szövegem, de ő félbeszakít.

-         Térjünk a kérdésedre. – ja igen. Ki is ment a fejemből…

-         Shiroyume. Számodra mit jelent az, hogy szerelem? Mit értesz ez alatt? – kérdezem meg, de nem nézek rá. Most túlságosan zavarba jöttem, ezért az üres színpadot pásztázom.

-         Hmmm… számomra a szerelem. Ez egy igazán nehéz kérdés… – kezdi el, de megáll. Fél szemmel odapillantok, majd ő is rám néz és folytatja. Elemelem a tekintetem. – Nekem a szerelem azt jelenti, hogy egyé válok azzal, akit szeretek. Megpróbálok mindennel a kedvében járni és olyan dolgokat csinálni, amiben örömét leli az illető. – szokatlanul keveset beszélt erről a dologról. Vajon tényleg ezt gondolja vagy csak azt mondta, amit én szeretnék hallani? Nem tudom. Nem ismerem, még ki őt annyira amennyire szeretném.  

-         É..értem. Ez igazán szép. – mosolygok rá. Valahogy most nem tudok többet mondani. Olyan furcsa lett a légkör kettőnk között. Mintha… feszült lenne.

A szünet hamar elmegy, és a dráma folytatódik. Még néhány embert bevonnak a darabba, de a II. felvonás inkább a forgatókönyv szerint megy.
A végkifejlet nagyon tetszett. Volt egy csata jelenet a lány szerelméért. Természetesen a hős dalia győzött, viszont az ellenfél életét veszette. Aztán a két szerelmesnek még harcolniuk kellett az érzelmeikért, de végül győzedelmeskedtek.
Igazán szép előadás volt. Nagyon tetszett. A közönség hatalmas tapsviharral jutalmazta a szereplőket. Háromszor is visszatapsoltuk őket. A végére a tenyerem már tiszta vörös volt, de megérte. Miután végleg vége lett elindultunk kifelé a többi emberrel együtt.

- Még egyszer köszönöm, hogy elhoztál erre az előadásra. Csodálatos élmény volt. Az egyik legjobb darab, amin voltam! – meghajolok, kifejezve ezzel a hálámat.
- Ugyan. Ez a legkevesebb. Örülök, hogy tetszett és tényleg nagyon jól szerepeltél ma este. – miért ilyen a hangja? Olyan meggyötört. Lehet, megint fáj valamije. Olyan, mintha egészen máshol járna. – Ha megbocsájtasz, most kimegyek a mosdóba. A bejáratnál találkozunk.

- Rendben, de minden rendben? – kérdezem meg majd kezemet a vállára helyezem.
- Persze. Minden rendben. – mosolyog, majd eltűnik a sok ember között. Lehet nem kellett volna felhoznom ezt a szerelem dolgot. Lehet, rossz emlékei vannak róla és rosszul esett neki. Istenem ez eszembe sem jutott.

Odasétálok az előtérbe és leülök, majd a kezembe veszek egy könyvszerűséget az előadásról. Elolvasom a szereplők nevét és egy két információt róluk. Belemerülök, a könyvbe mikor valaki megkopogtatja a vállamat.

-         Elnézést kisasszony. Már azt hittem nem találom itt. – ez a férfi a darabból! Hogy kerül ide?

-         Oh..öh… hát még itt vagyok. A kísérőmet várom, mindjárt itt lesz. – mosolygok, bár érzem, hogy újra elpirulok.

-         Értem. Én csak azért jöttem, hogy… gratuláljak önnek. – milyen sok melegség árad ebből a férfiből.

-         Ez igazán kedves öntől. Nem kellett volna fáradnia, csak egy mondat volt az egész. – összekulcsolom a kezeim és próbálok nyugodt maradni.

-         Nem, ez számomra nem fáradozás. Inkább megtiszteltetés… de nem tartom fel. A partnere már bizonyára vár önre. – biztos azt hiszi, hogy Shiroyume a barátom, akivel együtt vagyok. Ez nem velem történik… de komolyan. Ennek a férfinak biztosan csak egy kis kaland lennék és ennyi. De mi van, ha nem? Legyen naiv és bizakodó vagy inkább ne?...

-         Nem tart fel… - nagy levegőt veszek – Igazából semmi dolgom. Az… unokatestvéremmel ezután haza megyünk. – unokatestvért? Ezen a szón, nem hogy ő még én is meglepődtem. Vajon helyes ez így? Hogy Shiroyume segít hozzá mindenhez. Ez a pasi nyilván miatta jött ide.

-         Értem… tudja én nem szoktam ilyet csinálni… de nem lenne kedve velem vacsorázni valamikor? Amikor ráér. – egek, ezt most tényleg tőlem kérdezték meg. Mindjárt kiugrok a bőrömből olyan izgatott vagyok.

-         Nem is tudom… - most mit mondjak neki? Olyan kedvesnek látszik.

-         Kérem… mondjon igent.

-         Hát rendben. Egy vacsora még nem ártott meg senkinek… - mosolygom, majd látom, hogy a férfi előkap egy jegyzetfüzetet és egy tollat az ing zsebéből. – Megadná a számát kedves... de udvariatlan vagyok. Még meg sem kérdeztem a nevét… sőt még én sem mutatkoztam be. A nevem Hiroyuki Hasada. És az öné?

-         Az enyém Nanami Hikaru. – újabb mosolyra húzódik az ajkam, majd lediktálom neki a számomat.

-         Köszönöm szépen! Akkor hívni fogom. Örülök, hogy találkoztunk Nanami-san!

-         Én is örültem! – ezzel Hiroyuki már el is ment. Biztosan sok a dolga. De úr isten!!! Vacsorázni fogok menni vele… ki gondolta volna, hogy ez megtörténhet egy olyannal is, mint én!

Felállok, majd ugrok egyet.

-         Mi ez a nagy örömugrás? – hátranézek és Shiroyumét pillantom meg. Mintha már jobb kedve lenne.

-         Képzeld, képzeld!!! Elhívott engem vacsorázni! Engem… nem is gondoltam volna. Annyira hihetetlen.

-         Valóban? Ez remek hír. Nagyon örülök. Akkor biztosan lesz egy remek estéd. De most menjünk, már késő van. Nem akarom, hogy holnap hulla fáradt legyél.

-         Rendben menjünk.

Mondom, feldobódva majd kisétálunk a színházból. Lassan megyünk a sötétben. Csak a hold és közvilágítás világítja az üres utakat. A lelkesedésem nem lankad, de az övé annál inkább. Remélem, tényleg jól van és nem bántottam meg.

***

Hazaérve felajánlom neki, hogy nyugodtan aludjon itt nálunk, de elutasítja, az ajánlatot mondván nem szeretne zavarni. Bár szerintem egészen más oka van.
Már negyed 12 mire elbúcsúzunk és én már megint nem tudom, hogy hova megy. Minden esetre próbálok nem aggódni és inkább megírom a naplómat. Újabb órát töltök el a dolgaimmal és elég későn kerülök ágyba. Valahogy most megint nem tudok aludni bár nem, tudom miért nem. Egy fél órája olyan rossz érzés fogott el. Valami furcsa… olyan mély. Nem tudom mi ez, de biztosan csak képzelődöm.

***

Egyszer csak kipattannak a szemeim. Érzem, ahogy néhány könnycsepp legördül az arcomon. Az órámra nézek. Még csak hajnali 4 óra. Ráz a hideg… még mindig bennem van az a rossz érzés. Az-az aggódás. Kikelek az ágyból és felveszem a köntösöm meg a papucsom. Még elég sötét van. Kimegyek a kerti pavilonba és leülök. Nem tudom, mi van velem… nem emlékszem mit álmodtam. A növényeim is pihennek. Nem akarom zavarni őket…