tovább firtatnám a dolgot, inkább az ajtó felé veszem az irányt. Szeretnék bocsánatot kérni, amiért ilyen balul sült el az este. De vajon csak ezért megyek oda hozzá? Valami úgy motoszkál a gyomromban és a szívemben… nem hagy nyugodni egy percre sem. Nem tudom miért, de úgy érzem, mellette önmagam lehetek. Nem kell attól rettegnem, hogy olyannak fog látni, amilyennek más nem ismer.

* * *

Igazán gyönyörű ez a holdfényes este. A szél olyan gyöngéden fúj… már-már simogatja az ember bőrét. Hátramegyek a kertbe és látom, hogy Shiroyume ott ül a pavilon magányában. Arca nyugodt, egy cseppet sem feldúlt. Minden porcikám szeretne mellette lenni. Csak pár percre… csak egy kicsit hogy ez a kavargó hangulat megszűnjön végre.

- Shiroyume? – szólok neki, mire felkapja a fejét. Milyen sápatag a bőre… Az éjszakát beragyogó égi testek is megirigyelhetnék tőle.

- Téged is kikészített mára? – tekintetem a földet kezdi el pásztázni. Érzem, hogy testem megfeszül, annyira szégyellem magam.

- Igazán sajnálom, hogy ennyi kellemetlenséget okoz neked...

- Nem szükséges bocsánatot kérned. A kellemetlenségek ugyanúgy hozzátartoznak az élethez, mint az örömteli pillanatok. Csak muszáj volt fújnom egyet, mert kezdett felmenni a pumpám, az meg rám nézve lett volna szégyen, ha diszkréten behúzok neki egyet. De tudod, azt hiszem, csak félt téged, és nem tud engem hova rakni, így nem bízik bennem, nem nagy ügy, holnap már felkészültebben fogom tudni tolerálni – Kezével int, hogy ha szeretnék, bátran üljek le mellé. Csak ettől az egy kedves gesztustól is jobban érzem magam. Olyan mérhetetlenül boldog vagyok most… de vajon ez meddig fog tartani? Vajon mikor hullik darabokra ez a törékeny üvegvár, amiben élek?

Ahogy leülök mellé, ő gyengéden a vállamra teszi, a kezét én pedig jobban odadörgölőzöm hozzá. Most valahogy egyszerre tűnik távolinak és közelinek. Tulajdonképpen semmit sem tudok róla, ő viszont sokkal jobban ismer engem, mint én saját magamat. Vajon hol lakik igazából? Van-e családja, barátai, rokonai? Milyen világ az ahova mindig visszavágyik… és mi lesz akkor, ha a vágyam beteljesülni látszik és ő elmegy. Magányos érzés tör rám ettől a gondolattól… annyi, de annyi kérdésem van hozzá, amit szeretnék feltenni neki. Most végre alkalmas a pillanat, hogy többet megtudjak róla… hogy jobban megismerjem. 

- Nanami! – túl szép volt, hogy igaz legyen. Érdes hangja forgószélként suhan át a csend kapuja alatt.

- Menj csak – bólintok majd kelletlenül mászom ki oltalmazó karja alól.

* * *

Beérek a házba és látom, ahogy nénikém mindent nagyon szépen elpakolt, összerámolt, ami elég szokatlan tőle.

- Köszönöm, hogy elpakoltál. Ez kedves tőled. – mosolygok, majd közelebb lépek hozzá. Tartása csak úgy ontja magából a felsőbbrendűség érzését. – Szükséged van valamire?

- Nincs, már megtaláltam a sake készletet. De beszélnünk kell. Tudod, hivatalosan is én lettem a gyámod, kvázi én felelek érted. Sajnos gyereknevelésben nincs nagy tapasztalatom, ezért ne várj, tőlem túlont túl sokat. Hivatalosan hozzám kéne, hogy költözz.
- Elköltözni? – rökönyödök meg. Erre igazán nem számítottam. – De nem költözhetek el! Az lehetetlen… itt tanulok és dolgozom. Ebben a házban nőttem fel… annyi emlék köt ide, hogy képtelen lennék elhagyni ezt a helyet. Ez az otthonom. – hirtelen a sírás kerülget. Oly’ annyira eluralkodik rajtam a pánik, hogy a légzésem is felgyorsul.

- Nyugalom! Nem kívánom tőled, hogy költözz el, tudtam, hogy úgysem mész bele… De persze… ehhez Shiroyumének vagy ki a csuda a tag, semmi köze ugye? – húzza fel szemöldökét és kérdően néz rém. Elfordítom a fejem, a szemeimből túl sok zavarodottság lenne kiolvasható, amit Ryoko csak félreértelmezne. – Az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak titeket, tudtam, hogy ez már túlment a barátságon. Nanami, mond el az igazat…
- Nincs semmi olyan, amiről ne tudnál. Ő csupán csak egy barát… egy barát semmi több. – hangom olyan halk, mint a lehulló levelek, mikor éppen földet érnek. Nem hallatszik belőle túl sok magabiztosság meg egyebek. A szívem újra elszorul a gondolattól, hogy ez így van, de tisztában vagyok a dolgok súlyával. Mi két külön világhoz tartozunk… - És most ha megbocsájtasz, felmegyek aludni. Elég fáradt vagyok… Jó éjt. – köszönök el, de kedvem egyik pillanatról a másikra elszállt. Magányosnak érzem magam. De nem tudom miért… mostanában rengeteg hangulatváltozásom van. Biztosan nem jöttem még rendbe teljesen… Igen, csak erről lehet szó.

Mikor beérek a szobámba, rögtön be is dőlök a jól megszokott puha ágyba… szemeim a plafont bámulják, de egyre álmosabb vagyok. Vajon mit csinálhatnak most? Valami beszélgetés féle beszűrődik az ablakon. Szívesen kideríteném, de rettentően álmost lettem…


* * *
- Nanami! – mi ez a kiabálás? Magamra húzom a takaróm és a fejemre teszem a párnám. – Jó reggelt édesem, kezdődik a nap! Rengeteg ötletem van… be kell hoznunk a lemaradásainkat! -  Ryoko néni hangja olyan boldog. Nagyon fel van villanyozódva valamitől… kinyitom a szemem és lassan, de biztosan ülök fel az ágyban. Hiába is szeretnék tovább aludni, kétlem, hogy ez lehetséges lenne.
- Ohayo. – ásítok, majd elindulnék a mosdó felé, de kicsit megszédülök. Úgy tűnik a vérnyomásom és én nem nagyon indultunk el egyszerre, ezért bevárom egy kicsit és csak utána indulok el.
- Ma remek lesz a nap! Kiválasztom, milyen ruhát vegyél fel, együtt főzünk és beszélgetünk a csajos dolgokról!

Szinte fel sem fogom, mit mond, de örülök, hogy ilyen boldog. Még a mosdóig sem tudok egyedül elmenni, mert Ryoko rögtön belém karol és ő vonszol be a fürdőbe.
Nem vagyok hozzászokva az efféle dolgokhoz, ezért kicsit zavarban is vagyok, de ez cseppet sem zavarja a kedves rokont.

***

Egész délelőtt együtt voltam Ryokóval és a végére már nagyon is élveztem. Eddig nem tudtam, de most felfedeztem, hogy néha jó ilyen nagyon lányos dolgokat is csinálni. Kizökkent a hétköznapokból és remekül érzed tőle magad. Még nekem is szükségem van egyszer-egyszer egy ilyenre. Nagyon sokat beszélgettünk, és rengeteg dolgot megtudtunk egymásról. Többek közt azt is megtudtam Ryokórol, hogy szereti az olasz konyhát, a nagyvárosi életet, kedveli az egyszerű, de elegáns ruhákat – ebben hasonlítunk, de ő szereti is megvenni őket - és a kedvenc színe a sárga. Egyszóval nagyon sok mindent… és a költözés ügyben is dűlőre jutottunk. Én itt maradok, de ha lesz időm vagy neki, akkor meglátogatjuk egymást, de azért két-háromnaponta telefonálunk.

És ha ez még nem lenne elég, a nap fénypontjaként Shiroyume elárulta, hogy áthívta Hirot is vacsorára. Kicsit furcsállottam ezt a döntést, mert tudom, hogy Shiroyume nincs odáig Hiroyukiért, de azért örültem neki, hogy ma együtt leszünk. Mint egy nagycsalád…  

-         Jó estét. – szólal meg egy hang és néhány másodperc múlva egy alak is megjelenik. Hiro jön be a nappaliba. Kicsit meglepődik, bár nem csodálom… biztosan Ryoko itt léte lehet az oka.
- Hiroyuki, örülök, hogy eljöttél ma! – állok fel és odasétálok hozzá. A tekintete olyan békés… és ahogy rám néz… mintha én lennék a legértékesebb kincs széles e világon. Bátortalanul ugyan, de üdvözlésképpen megölelem. Ő, viszonozza, az ölelést majd hozzáteszi, hogy „Örülök, hogy jobban érzed magad. ” – Ő itt a nénikém Ryoko.

-         Üdv szépfiú. – sejtettem, hogy így fog köszönni. – Remélem felkészülten jöttél… senkinek sincs kegyelem, aki hibát vét az én drága unokahúgom ellen. Ismerem a fajtád… színész mi? Láttam néhány előadásodat… persze csak kényszerből mentem el néhány ügyféllel. Ügyesen játszol az meg kell hagyni, de ide nem elég a fortély ugye tudod? – visszapillantok Ryokora és tekintetemmel jelzem, hogy aggodalomra semmi ok, és, hogy próbálja meg visszafogni magát. Ha Shiroyumét befogadta – ami nem tudom, hogyan lehetséges, hiszen tegnap még ki nem állhatta – akkor Hirot is biztosan kedvelni fogja.  

-         Értem hölgyem… mindent megteszek. Örülök, hogy megismerhetem. A nevem Hiroyuki. – hajol meg olyan mélyen és alázatosan, mintha a császár előtt lenne. Odasúgom neki, hogy a nénikém természete ilyen, de nincs mitől tartania. Rá is mosolygok, amitől látszólag kicsit meg is nyugodott.

-         Foglalj helyet… kérsz esetleg inni valamit?

-         Igen, köszönöm. Egy pohár narancslé jólesne.

-         Maradj csak Nanami, majd én hozok! – szól Shiroyume hatalmas nagy mosollyal… szinte már vigyorral az arcán. Valami őt is nagyon megörvendeztethette, hogy ennyire boldog. Olyan jó, hogy mindenki ennyire jól érzi magát.

Pár perc múlva megérkeztek az italok és mindenki helyet foglalt. Kicsit furán jött ki, hogy Ryoko a fotelbe került én pedig a kanapéra Shiroyume és Hiroyuki közé. Meglepetten tapasztalom, hogy semmilyen feszültség sem veszi körbe őket. Szinte minden tökéletes volt… mindenki jól érzi magát és semmi sincs a levegőben. Ez egyszerre furcsa, de nagyon jó.

Ryoko rengeteg kérdéssel bombázta Hirot. Hol született, miért lett színész, hol ismerkedtünk meg, merre lakik… de ő mindegyik kérdésre tartalmas választ adott. Nem kertelt, könnyedén csevegett Ryoval ami elég nagy szó, hiszen ez elég kevés embernek sikerül. De ő végig nyugodt maradt. Örültem, hogy nagyon személyes kérdések nem kerültek sorra.  

Aztán a dolgok jöttek magától. Egyik téma követte a másikat. Néha-néha Hiro és az én testem itt-ott összeért. Az elején megremegtem az érintésektől, de később már jól estek. Aztán már szenvtelenül tudtuk megérinteni a másikat anélkül, hogy zavarba jöttünk volna. Közben azért Shiroyumét is figyeltem hogyan reagál a dolgokra, de végig nagyon kiegyensúlyozott maradt. Aktívan vett részt a dolgokban… néhol elejtett egy szükséges füllentést – ilyenkor mindig elmosolyodtam – de nagyon jó beszélgető partner volt mindenki számára.

***

-         És most következzen az egyik legjobb játék a világon! – állt föl Ryoko kezében már vagy a 3. sake-s üveggel és elindult a szobája felé. Ránéztem az órár, már elmúlt fél kilenc. Vajon milyen játékot lehet ilyenkor játszani? – Activity emberek!

-         Activity? – kérdeztük rá hárman egyszerre.

-         Igen báránykáim. Ilyenkor az izgi… mikor már összemelegedtünk nem Hiroyuki?

-         Ehhe… de igen.

Ryo felírta a cetlire a neveinket én pedig közben elmagyaráztam Shiroyumének a szabályokat, hogy hogyan kell használni a játékot. Könnyedén megérette.
Aztán kihúztuk a neveket. Egészen meggyőződtem róla, hogy a papír, amit a saját nevem mellé tettem a Shiroyume nevet viselte, mert annak kicsit más milyen alakja volt, de mikor kinyitottam Hiroyuki volt benne. Érdekes.

Tehát Shiroyume Ryokóval volt én pedig Hiroyukival. Persze Ryo először hisztizett, hogy nem szeretne a „sápadt arcúval” lenni, de a csere lehetősége nem állt fent.
Először mi kezdtünk.
Le kellett rajzolnom a mezőgazdaság szót. Először elsápadtam, de eszembe jutott hogyan rajzolhatnám le megfelelően. Igaz Hiro nem találta ki időre – emiatt nem győzött bocsánatot kérni – de azért muris volt miket mondogatott.
A másik csapatnál Shiroyume kezdett és ő a környezetvédelmet húzta. Mikor megnéztük a kártyát, nem győztük abbahagyni a nevetést.

Az idő hihetetlenül gyorsan telt. A játék nagyon vicces volt… főleg mikor mutogatni kellett. Hát azon volt a legtöbb nevetést. Volt ott almafa, barlang, vidámpark, ellenállás és hasonszőrú jó kis szavak.
Végül éppen hogy, de Ryokoék értek be elsőként a célba. Kicsit voltunk csak lemaradva, de Shiroyume olyan jól körülírta a kapott szót, hogy ők nyerték meg a végjátékot.
Mire a játék lement már éjfél körül járt az idő. Kezdtem kicsit álmost lenni, ami eléggé látszott rajtam, mert egyre többet ásítottam és volt mikor belegabalyodtam egy-egy mondatba. Igazából nem gondoltam volna, hogy ennyire jól érezzük magunkat.

-         Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek. Igen csak későre jár, nem szeretnék zavarni. Nanami is fáradt, rossz lenne, ha miattam nem tudná kialudni magát. – fordítja felém az arcát és csak mosolyog. Milyen kedves és odaadó ez a mosoly.    

-         Kikísérlek. – ajánlom fel, majd felállunk.

-         Igazán köszönöm a meghívást Shiroyume. Hálás vagyok, amiért ma itt tölthettem a napot. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Ryoko-san.

-         Örülhetsz is… el kell, hogy mondjam kellemes csalódás vagy a számomra. Remélem, összefutunk még… egy másik helyen más alkalomból. – nem tudtam mire akar ezzel célozni, de úgy tűnt Hiro értettem mire gondol, mert láttam rajta kicsit zavarba jött.

-         Én is remélem. Akkor ég önnel. Shiroyume… - kézfogás. Hihetetlen, hogy ennyire megkedvelték egymást.

-         Én is örülök, hogy itt voltál. Találkozunk, még biztos vagyok benne…

  A búcsúzkodás után már az ajtóban voltunk és éppen készültünk kimenni, mikor Shiroyume azért utánam szólt, hogy el ne felejtsek felvenni valamit.

- Nagyon odafigyel rád.
- Igen. – mosolygok, és egyre közelebb érünk a kapuhoz. – Örülök, hogy már jobb a viszonyotok. Remélem, ez nem csak azért van, mert én azt szeretném, hogy így legyen.
-  Nem dehogy! Csak jobban megismertük egymást…

- Akkor rendben… - válaszolok és kinyitom a kaput.
- Nanami… nagyon örülök, hogy veled tölthettem a napot. A nénikéd is nagyon kedves, mikor az ember közelebbről megismeri. Nagyon szeret téged…
- Igen, jó ember. És… én is örülök, hogy ma itt voltál. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletes lesz a nap.
- Valóban…

és ahogy ezt kimondta mintha megállt volna az idő… olyan más volt minden. A csend, ami ránk szállt nyugodtabb volt a szokásosnál. Csak nézzük egymás szemét… próbálunk valamit kiolvasni a másik tekintetéből. Nem tudom miért, de nem érzem, hogy bizseregne a levegő… mikor romantikus könyveket olvasok, ilyenkor a hősnő szívverése mindig felgyorsul, az arca kipirul… de én miért nem érzem ezt?

-  Nanami. Fontos vagy a számomra. Azon a napon mikor megláttalak a színházban tudtam, hogy te vagy az egyik legcsodálatosabb dolog az életemben. – ez az arc… olyan végtelenül tükrözi a szeretet… vagy is inkább sokkal többet. Érzem, ahogy belekulcsol a kezembe és közelebb lép hozzám. – Engedd meg, hogy közelebb kerüljek hozzád. Kérlek…
- Hiro… - az arca rohamosan kezdett közelebb kerülni az enyémhez. Előző nyugodt érzésem hirtelen izgatottságba ment át. Már az ajkaimon éreztem a leheletét. Akarom én ezt? Fogom tudni őt annyira szeretni, ahogy most ő szeret engem? Fellobban bennem a tűz annyira, hogy minden egyes percet, ami hátra van, az életemből vele töltsek? Shiroyume ha te elmész, akkor nekem nem marad senki, akihez odabújhatok. Nem lesz, akin kisírhatom a vállam, nem leszel itt, hogy megosszam veled a boldogságom. El fogsz menni…

Muszáj esélyt adnom neki… muszáj.
Mire a gondolatmenet lefutott az agyamon az ajkunk már összeért. Hiro ajka mohón tapadtak az enyémre. Szenvedélyesen, még is olyan finoman. A szél lágyan borzolta össze mindkettőnk haját. A könnyeim egyszer csak előbuggyannak, és lassan csordogálnak lesz az arcomon.

-         Nanami? Sírsz? – válik el egymástól a szánk. – Ne haragudj nem akartam

-         Nem! – szakítom félbe remegő hangon. – Csak boldog vagyok… gyakran megesik, hogy elsírom… magam…  - kedves és meleg mosolyt erőltetek az arcomra. Egész jó, érzem, hogy nem kelt műhatást. – Holnap találkozunk?

-         Mindenképpen. Fel foglak hívni… de nem akarom látni, ahogy, sírsz.

-         Rendben… ég veled. – kinyitottam a kaput ő pedig meghajolt, majd eltűnt az utca sötétjében.

Én igyekeztem abbahagyni a sírást, de olyan rossz volt arra gondolni, hogyha beteljesül az, amit akarok Shiroyume el fog menni. Nem tudom elviselni…. Még a gondolatot sem. Bementem a házba majd gyorsan fel a lépcsőn. A hátamban éreztem a tekinteteket, de nem akartam megfordulni. Felmentem egyenesen a szobámba. Mikor beértem bezártam az ajtót és leültem az ágyra… a könnyeim újra előtörtek. Nem kell, hogy bárki így lásson.